LinkedIn

Idén novemberben ismét megrendezésre került az InnoRail magyar vasúti nagyvásár és konferencia Budapesten. A korábbi alkalmakhoz hasonlóan a rendezvényen az OLTIS Group is részt vett kiállítóként.

Az idei évben az esemény megrendezésre igazi kihívást tartogatott a szervezők számára, tekintettel a COVID-19 okozta járványhelyzetre. Ennek ellenére egy jó hangulatú, hasznos és érdekes előadásokkal teli rendezvényen vettünk részt.

A konferencia előadások tematikája az előző eseményekéhez kapcsolódott, többféle szekcióra bontották az előadásokat. A fontos témák között szerepelt a vasúti közlekedés versenyképesebbé tétele, az új, vonatközlekedést érintő informatikai rendszerek, vagy az európai vasúti infrastruktúra kihasználtság növelése.

Az előadások mellett a rendezvény nagy hangsúlyt fektetett a kiállítók – vasúti szektor beszállítók megjelenítésére, ezért a rendezvényre látogatók igényesen felépített standokat látogathattak meg. Az OLTIS Group saját standdal képviseltette magát a konferencián, ahol számos tárgyalás zajlott, illetve amelyet Dr. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár is meglátogatott.