LinkedIn

Az OLTIS Hungaria Kft. 2022-ben ezüst fokozatú támogatóként vett részt a NavigátorVilág magazin által szervezett Szállítmányozás 2022 nevű konferencián.

Ahogy a korábbi években is, most is rendkívül színvonalas előadásokat és prezentációkat láthattak a résztvevők, amelyhez előadása révén kolléganőnk, az OLTIS Hungaria Kft. értékesítési vezetője, Pőcze Tímea is hozzájárult.
Kolléganőnk előadása az Intermodalitás elősegítése IT rendszerekkel címet kapta, amelyben az aktuális piaci igények mellett, a vállalat KONTI nevű rendszere, továbbá néhány érdekes új fejlesztés is bemutatásra került.

Az előadás sikerességét bizonyítja, hogy a rendezvény alatt több résztvevő is az előadás hatására látogatta meg standunkat. Ennek köszönhetően már több szálon is elindultak egyeztetések, valamint több új fontos kapcsolat is létrejött.

Ez az esemény mindig kiemelt fontosságú számunkra, hiszen teret biztosít a partnerekkel való találkozáshoz, valamint új kapcsolatok létrehozásához. Ebben az évben a kiemelkedő részvételi adatoknak köszönhetően egy nagyon eredményes napot zártunk.