LinkedIn

2014 november 16. és 17.-én megvalósult a hagyományos, immáron kilencedik az OLTIS Group csoport alkalmazásait használó cégek szemináriuma. Ez az esemény nagy népszerűségnek örvend a JERID és az OLTIS cégek ügyfeleinél, melyről minden évben tanúskodik a nagy részvétel. Ebben az évben a két szekcióban összesen 65 felhasználó vett részt 28 vállalatból.

Csakúgy mint tavaly a program két önálló szekcióban zajlott, a speditőrök, szállítmányozók szekciójában és a szállítók szekciójában. Mindkét szekció programja előadásokból állt, melyek az alkalmazások aktuális újdonságainak megismertetésére irányultak felhasználóik számára, valamint extern előadók előadásaiból, amelyek a vasúti spedíció és szállítás aktuális kérdéseivel foglalkoztak.

Már hagyományosan a legnagyobb sikerű előadás Konečná hölgyé volt a SPEDICA AGRO cégből, aki a „A szállítási szerződésből fakadó felelősség és a reklamációk érvényesítése“ témáról tartott előadást. Szintén érdeklődéssel találkozott Peter Kroča „IRFC 2015 konferencia“ témájú előadása az OLTIS Group-ból. A további előadók közül nem lehet kihagyni Stanislav Hájek, veszélyes áruszállítási biztonsági tanácsadót, aki röviden összefoglalta a RID előírás készülő változásait a 2015-2016 időszakra és Stanislav Kovář előadását a JERID cégből a „Vasúti kocsik helyének nyomonkövetése“ témáról, melyben a szeminárium résztvevőinek bemutatta a vasúti kocsik helyének követésére szolgáló új GPS egységet.

A vasútszállítói alkalmazások felhasználóinak szekciójából ki kell emelni Tomáš Andrýst, Miloš Futerát a Peter Řádekot a SŽDC vállalattól, akik a „Tervezett változtatások a SŽDC rendszereiben“ témáról beszéltek.

A szeminárium szakmai részének befejezése után társasági est következett, melynek része volt egy egyéni bowlingverseny – a PEPA Memorial 9.-ik évfolyama.

Másnap a szemináriumon résztvevőknek látogatás volt előkészítve az Olomouc Veterán Aréná-ban, aminek keretében megnézték a tulajdonosaik által kommentált kiállítási tárgyakat.

 

Seminar OG 2014 025

Seminar OG 2014 039

Seminar OG 2014 045

Seminar OG 2014 058

Seminar OG 2014 060

Seminar OG 2014 064

Seminar OG 2014 140

Seminar OG 2014 206

Seminar OG 2014 245