LinkedIn

Május 9-12. között került megrendezésre a Transport Logistic Münchenben, ahol a korábbi évekhez hasonlóan, az OLTIS csoport is a kiállítók között szerepelt. Az idei TL kirívóan nagyra sikeredett, összesen 62 országból érkeztek kiállítók, akiknek a száma elérte a 2162-t. Érdeklődőkben sem volt hiány, a látogatók száma elérte a több, mint 60.000 fős nagyságot.

A kiállítás napjai nem teltek tétlenül az OLTIS csoport leányvállalatai számára sem, hiszen ezeken a napokon végig tervezett, és ad- hoc jellegű meetingek egyaránt zajlottak a standnál. Külön öröm volt az idei évben, hogy olyan országokból is érkeztek érdeklődők, amelyre korábban nem volt példa. Közép-Európa mellett sikeres tárgyalásokat folytattunk Dél-Európai és Nyugat-Európai országokkal is. A megbeszélések mellett az OLTIS csoport munkatársai termékbemutatókat is tartottak, ahol az innovációkra és legújabb fejlesztésekre került a hangsúlyt.

Az ilyen kiállítások mindig előnyösek egy nagyvállalat számára. A sikeres üzletkötések és megbeszélések mellett, nagyon fontos a piac kutatása, a versenytársak megismerése, és a legújabb trendek felismerése a piacon. A kiállításon való részvétel összességében nagyon jól sikerült, a csoport minden vállalata elégedett mind az üzleti és szakmai eredményekkel.