LinkedIn

2015 szeptember 3. 4.-én tartották Pardubicén a 2015 Közlekedési konferenciát és a VI. Nemzetközi tudományos konferenciát „A fenntartható közlekedés elvei” alcímmel.

A konferencia első napjának délelőttjén plenáris ülés volt, valamint a felszólalók előszava hangzott el, akik közt voltak vendégek Lengyelországból, Szerbiából, Németországból és Brüsszelből is, az előszó Libor Lochman, a CER – Európai vasutak egyesülete – csehországi képviselője részéről volt. A délutáni részben a résztvevők két variációból választhattak. Az első a plenáris ülés helyén folytatódott és a hallgatók itt megismerkedhettek a legújabb trendekkel és tudományos ismeretekkel a közlekedés területéről, valamint ezek alkalmazásáról a gyakorlatban a fenntartható közlekedés elveivel egyetemben.

A második variáns a résztvevőknek lehetőséget kínált megismerkedni a frissen épített Közlekedési és tanulmányi centrummal. A szakemberek – a centrum dolgozói – elmagyarázták, megmutatták és sok esetben a gyakorlatban is bemutatták hogyan működnek az egyes munkahelyek. A látogatók részére a legnagyobb látványosság egy egyedi járművön való utazás jelentette, ami néhány diploma és dizertációs munka eredménye és ami megismételhetetlen utazási élményt nyújtott, főleg azoknak, akik bátrak volt ezt a szokatlan járművet vezetni is.

Az ezévi konferencia abban is különleges volt, hogy Jan Perner, jelentős vasút tervező és építő születésének 200.-ik évfordulóján került megrendezésre. Az esti órákban ünnepélyesen leleplezték Jan Perner mellszobrát a Pardubice-i egyetem Közlekedési fakultásán. A 62×62×40 cm méretű bronzszobor alkotója Jaroslav Brož akadémikus szobrász, akről senki nem hinné, hogy már tiszteletre méltó 91 éves.

A második napon a konferencia három párhuzamos szekcióban zajlott:

  • Technológia és a menedzsment a közlekedésben és telekommunikációban,
  • Közlekedési eszközök és infrastruktúra,
  • A közlekedés története.

 

Az OLTIS Group a technológia és  menedzsment a közlekedésben és a telekommunikációban szekcióban képviselte magát, ahol is Alena Loudová gazdagította a programot „Az európai vasútfejlesztés financzírozásának lehetőségei és sekerek projektek példái“ előadásával.

Az OLTIS GROUP társaság idén a konferencia egyik olyan partnere volt, aki magához a konferenciához is hozzájárult, valamint Jan Perner mellszobrához, melynek leleplezése a konferencia része volt.

 

Dopravní konference 01     Dopravní konference 02

Dopravní konference 03     Dopravní konference 04

Dopravní konference 05     Dopravní konference 06

Dopravní konference 07     Dopravní konference 08