LinkedIn

AZ IRFC KONFERENCIA DÁTUMÁNAK MEGVÁLTOZÁSA
Az európai helyzet jelenlegi alakulásával kapcsolatban, A Cseh Köztársaság kormánya és a Nemzetbiztonsági Tanács prevenciós intézkedéseket tett a koronavírus elterjedése ellen. A kormány és a tanács döntése alapján, amely 2020. március 10-én, kedden lépett hatályba, a 100 főt meghaladó kulturális, sport és társadalmi események törlésére kerül sor.

Az IRFC 2020 program és szervezőbizottsága is tiszteletben tartja ezt a döntést. Az IRFC 2020 konferenciát azonban nem törlik, másik időpontban kerül megrendezésre. A konferencia új időpontja: 2020. november 30-tól december 2-áig. A konferencia napirendje változatlan marad, azonban kisebb kiigazítások várhatóak, a helyzettől függően. Minden további lépésről értesítjük Önt.

Kedves Partnereink!

A Nemzetközi Vasúti Fórum és Konferencia a nemzetközi vasúti ágazat egyik rangos eseménye, amelynek célja, hogy összehozza az ágazat vezetőit, döntéshozóit, a vasúti logisztikai szakembereket, az ügyfeleket, az érintett politikusokat és az intézmények képviselőit Európából és Ázsiából egyaránt. Az IRFC 2020, amely eddig hatalmas népszerűségnek örvendett, ígéretet tesz a fejlesztés, és mélyebb együttműködés elősegítésére a vasúthálózatban.

Szeretnénk meghívni Önt az IRFC 2020 konferenciára, ahol egyúttal szponzorációs lehetőséget is kínálunk. A tekintélyes előadásokkal színesített konferencia nagyszerű lehetőséget kínál a rendezvény résztvevőinek eléréséhez, a vállalatának megjelenítésével. A szponzorációs lehetőségek az alábbi oldalon találhatók: Sponsors IRFC 2020

Bízunk benne, hogy megragadja ezt az egyedülálló lehetőséget a vállalatának népszerűsítésére, és a világ legjelentősebb szakértőivel együtt Ön részt vesz a konferencián.

A konferenciára azt alábbi link segítségével regisztrálhat:
Registration IRFC 2020

Folyamatosan frissülő információkat az alábbi oldalon talál: IRFC 2020-tal itt: IRFC 2020