LinkedIn

12.12.2018

2018. december 12.-én a prágai Žofinán tartották a Vodafone Év vállalata 2018 és a Cseh Takarékpénztár Év vállalkozója 2018 nagy presztízsű versenyek ünnepi gálaestjét, ahol az OLTIS Group társaság a 3. helyen végzett.

Ebben az évben a versenyre összesen 2 888 cég és 2 896 vállalkozó jelentkezett. A verseny tizenkét éve alatt egész sor érdekes és ma már elismert társaság ment keresztül, mint például a világ élvonalához tartozó kórházi és gondozói ágyakat gyártó és forgalmazó Linet, biztonsági szoftvereket fejlesztő társaság Avast vagy az űrtechnológiákat gyártó Frentech Aerospace. A Cseh Köztársaság legnagyobb vállalkozói versenye már régóta elősegíti a kis és középvállalkozások minden formáját az összes régióban.

Az országos döntőbe az Év vállalata 2018 kerületi fordulóinak 14 győztese kerül. A döntő győztesét az egész országból összejött zsűri jelöli ki. A győztes vállalatok minden kerületből személyesen mutatkoznak be a szakmai zsűri előtt. Az utolsó fordulóban minden a bemutatkozó vállalatok képességein, a vállalatok versenyképes környezetben való orientáltságán, ambiciózus és valós üzleti terveiken és a környezet fejlődéséhez való hozzájárulásukon múlott.

A Vodafone Év vállalata 2018 eredményei
1. hely Retigo, Kft. – gasztronómiai berendezések gyártása (Rožnov pod Radhoštěm)
2. hely Workswell Kft. – hőkamerás rendszerek fejlesztése és gyártása (Praha 13)
3. hely OLTIS Group Rt. – információs rendszerek integrációja (Olomouc)

Az Olomouc-i OLTIS Group vállalat vezető helyen van Európában a vasúti közlekedés információs rendszerei terén. Az információs és kommunikációs technológiák piacán, olyan információs rendszerek működtetőjeként van jelen, melyek támogatják a vasúti közlekedés minden folyamatát és szegmensét, egészen az adatbázisoktól és törzsadatoktól a teher és személyközlekedés üzemvitel irányító szoftvertámogatásig. Számos kiterjedt információs rendszer fejlesztője a vasúti közlekedés irányításában teljes hálózati tevékenységgel és az európai közlekedési hálózathoz való kapcsolódással. Szintén részt vesz a vasúti közlekedés területén az információs sztenderdek megtervezésében, fejlesztésében és tesztelésében. „Minden ügyfél megközelítése egy kompakt szakértői csoporton alapul, akik képesek azonosítani és elemezni az ügyfelek igényeit, kialakítani és megvalósítani megoldásaikat. Az összes alkalmazott célja, hogy folyamatosan együttműködjön az ügyféllel és rugalmasan reagáljon az igényeire, ” mondta Miroslav Fukan ügyvezető igazgató.